10. fejezet

Drága Olvasóim!

Dia's-nak tettem egy olyan ígéretet, hogy ezt a fejezetet egy kegyetlen függővéggel fogom befejezni. Nos, ezt az ígéretemet nem tartottam be, aminek egy egyszerű oka van. Egy regénynek a 4. része még nem jelent meg magyarul, de az írónő elég kegyetlenül fejezte be a 3. részt, és ez ráébresztett, hogy milyen kiszúrás egy kétségeket ébresztő résszel (vagy mondattal) befejezni egy részt, így ennek köszönhetően nem kaptok függővéget. (Legalább is nem kegyetlent)

De! persze ez nem jelenti azt, hogy soha többé nem lesz függő vég, szóval ne reménykedjetek :D

Nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást, és puszi mindenkinek! :)

Az engem megihlető kép, amit ígértem:

Eric távozása után Nora mély levegőt vett, és elindult Alex felé. Egészen addig, míg bele nem pillantott a fiú zöld szemébe, biztos volt a dolgában, de már nem. Azonban erősnek kellett maradnia, ezt ő nagyon jól tudta.

A csend ólomsúlyként telepedett a lányra és a fiúra. Egyikük sem tudta, hogy kezdjen neki a mondandójához, de végül Alex törte meg a csendet.
• Merre jártál?
• Csak a közelben folydogáló pataknál.
• Eric-kel aggódtunk érted.
• Nem kellett volna. Tudok magamra vigyázni.
• Tudom, de attól még féltettünk. Elég zaklatott állapotban voltál.
• Alex, meg kéne beszélnünk a történteket.
• Igen, egyetértek. Figyelj, én…
• Ez nem ismétlődhet meg! – szúrta közbe hirtelen Nora.
Néma csend lett. Alex nem erre számított. Visszakozhatott volna, de nem tette.
• Én is úgy gondolom – rendezte vonásait.
• Akkor jó. Kicsit, sőt talán inkább nagyon szétestem az utóbbi napokban, és a csók csak egy pillanatnyi elmezavar volt. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy egy-két napra elszakadok tőled és Erictől. Vadászni megyek valahova messzebb – mondta el döntését Nora, majd várt.
Igazság szerint az első kijelentése, miszerint a csók nem ismétlődhet meg, csak egy próba volt. Reménykedett, hogy Alex mást mond. Csak kíváncsi volt, hogy jelent-e neki valamit a lány, de amikor csak helyeselt, Nora véglegesítette a döntését. Muszáj elmennie pár napra.
• Rendben, ha így látod jónak.
• Így. Megtennéd, hogy elmondod Ericnek a dolgokat?
• Nem várod meg?
• Nem. Csak visszatartana. Indulok.
• Vigyázz magadra.
• Majd igyekszem. Te pedig kérlek, figyelj az öcsémre.
• Meglesz.
• Köszönöm. Akkor, szia.
• Szia.
Nora hátat fordítva a barlangnak, futásnak eredt. A bensőjét fájdalom mardosta. Tudta, hogy, amit Alex iránt táplál, veszélyes lehet, ezért próbálta elnyomni.
Már messze járt a vámpírsebességnek köszönhetően, ám annyira elmerült a gondolataiban, hogy későn vette észre a veszélyt.
Nora mellkasából vad morgás tört fel, de már késő volt, hiszen körbe vették. Nem kellett találgatnia, hogy ki áll a dolog mögött.
• Nora! Mily kedves meglepetés. Jó téged újra látni.
• Sirius! – morogta Nora. – Én valahogy nem tudok örülni neked.
• Ejnye! Anyád nem tanított meg a jó modorra? Jaj, hát miket is beszélek. Neked nem is volt anyád!
• Vigyázz a szádra, Sirius! Már nincs itt a te Russeled, hogy megvédjen. Tulajdonképpen nem is értem, hogy mertél bekeríteni, hisz ez egy öngyilkos küldetés – felelte Nora kemény hangon, majd érezte, hogy szokás szerint vörös lesz a szeme, megnyúlik a szemfoga, és a testét átjárja a tűz, de semmi nem történt.
Összességében csak a szemében lehetett látni a bensőjében tomboló tüzet, de semmi több.
• Gyönyörű – szólalt meg Sirius álmélkodó hangon, felsóhajtva, de hamar összeszedte magát, és arcán gúnyos vigyor terült el. – Csak kár, hogy használhatatlan.
• Mi? – lepődött meg Nora.
Sirius kacagása visszhangzott a kihalt, sötét erdőben.
• Jaj, drága Nora! Csak nem gondoltad, hogy felkészületlenül jövök hozzád? Ilyen naiv te sem lehetsz.
• De…hogyan?
• Mivel ismerem a képességed, ezért az egyik emberemet elvittem a Tudás termébe, és felruháztam egy olyan képességgel, melynek segítségével a benned lévő tüzet a testeden belül tudja tartani, így bármikor bárki a közeledbe férhet. Hát nem csodálatos?
• És honnan tudod, hogy működik?
• Drágám, az előbb tapasztalhattuk veled együtt. Bár azt be kell vallanom, hogy gyönyörű vagy, amikor az erődet akarod használni, de nem tudod. A tűz a szemedben tükröződik. Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre.
• Ilyen könnyen nem kapsz el Sirius. Lehet, hogy az erőmet nem tudom használni, de nem vagyok egy szívbajos, gyenge virágszál.
Nora mondatára csak egy kacagás volt a válasz.
• Az lehet, de ha nem vetted volna észre, be vagy kerítve – szólalt meg egy ismeretlen, de mégis ismerős hang Sirius jobbján.
Noranak kellett egy kis idő, míg azonosította a hangot, majd dermedten, aztán dühösen meredt a vámpírra.
• Josh!
• Szia Nora! Régen láttalak. A legutóbbi találkozásunk nem sikerült valami jól. Eléggé belegázoltál a férfiúi büszkeségembe.
• Meg kellett volna ölnöm téged – vicsorogta a lány.
• Késő bánat szivi. Viszont kölcsön kenyér visszajár. Mester! – fordult a fiú Sirius felé. – Most már az enyém?
• Türelem Josh. Először is térjünk vissza az otthonunkba. Nem szeretnék összefutni senki illetéktelennel.
• Rendben.
• Induljunk. Josh, te Nora mellett fogsz jönni, négy őr kíséretében. Nem akarom, hogy a mi kis sárkányunk valamivel is próbálkozzon.
Sirius szavaira félhangos kacagás futott végig a tömegen, amitől Nora csak dühösebb lett.
• Nem megyek sehova!
• Szivi, látom nem érted. Nem igazán vagy alkuhelyzetben. Jobban teszed, ha azt csinálod, amit Sirius mester mond, különben megütheted a bokádat.
• Ne fenyegess! – morogta Nora, majd támadóállásba helyezkedett, de mielőtt mozdulhatott volna, ketten lefogták.
Josh vérfagyasztó vigyorral az arcán sétált oda a lányhoz.
• Vigyázz magadra gyönyörűm, mert még pórul jársz – suttogta Josh Nora fülébe, miközben egyik ujját óvatosan végighúzta a lány állán, majd lágy csókot lehelt az arcára, mitől Nora horkant egyet, és undorodva kapta el a fejét.
• Ne. Érj. Hozzám. – sziszegte Nora a fogain keresztül, mire Josh csak kacagott.
• Mert mi lesz? Tudod, drága az a baj, hogy az égvilágon semmit nem tehetsz.
• Rohadj meg!
Josh arca dühében eltorzult, és már ütésre emelte a kezét, mikor Sirius hangja megállította.
• Josh! Ha kiszórakoztad magad, ideje indulni!
• Értettem.
• Helyes. Akkor csak utánam – felelte Sirius, majd elindult.
Nora nem tudott mit tenni, így követte fogva tartóit. Érezte, hogy hatalmas bajban van, de azért még reménykedett, hogy valamikor meg tud lépni.
Azonban a remény utolsó szikrája is meghalt fél órával később, amikor Sirius egy földalatti bunkerba vezette a társaságot, majd Norat egy kőcellába vitette, és a falból kilógó láncokhoz bilincseltette. A lányban a remény helyét ebben a pillanatban az elszántság vette át, miszerint akár mit is tesznek vele, büszkén fogja tűrni, és fogva tartói nem látják megtörni.
• Nos Nora, üdvözöllek az új otthonodban. Remélem kényelmes – vigyorgott Sirius.
• Menj a pokolba!
• Hát sajnos az nem fog összejönni. Te viszont érezd jól magad. Josh!
• Igen, Mester?
• A tiéd.
• Köszönöm – hajolt meg a szólított, majd kivillantotta tűhegyes fogait Norara.
A cella faajtajának halk kattanása jelezte Nora számára, hogy mindenki elhagyta a helyiséget rajta és Joshon kívül. Szemeit a vámpírférfira függesztette, és minden mozdulatát figyelte.
• Kettesben maradtunk – törte meg a csendet Josh vészjóslóan mosolyogva.
• Ha nem haragszol, nem ugrálok az örömtől. Ami azt illeti nem is igazán tudnék.
• Ami nem is baj. A végén még arra kényszerítenél, hogy erőszakhoz folyamodjak.
• Hah. Szerintem inkább csak attól félsz, hogy erősebb lennék nálad.
Nora alig ejtette ki a száján a szavakat, a torkára máris egy kéz fonódott.
• Ne feszítsd túl a húrt Nora! A végén még kihúzod a gyufát, de akkor esküszöm, hogy nem állok jót magamért.
• Miért mit csinálsz? Megütsz?
• Hidd el, van hatásosabb fegyverem is.
• Végül is igazad lehet. A te harcképességednél minden hatásosabb. Ezt múltkor be is bizonyítottad.
Nora nyakán erősödött a szorítás egy vad morgás kíséretében.
• Ennyire unod az életed, kislány? Mert, ha igen, könnyen segíthetek rajta. Csak pár szavadba kerül.
• Vedd le a mocskos kezed a torkomról.
• Ennyire irritál a közelségem? Jaj, mi jutott eszembe! Még nem is viszonoztam a becsületemet ért támadást. Azt hiszem, pont itt lenne az ideje.
A lánynak fogalma sem volt, hogy Josh mit is tervez, de mikor a férfi nadrágja övcsatjához nyúlt, és elkezdett vetkőzni minden megvilágosodott előtte. Enyhén megremegett a rémülettől, de hogy palástolja az érzéseit, vadul harcolni kezdett az őt fogva tartó láncok ellen. Josh felkacagott.
• Nyugalom szépségem! Élvezni fogod.
Norat ismét átjárta a tűz és a lángok a szemében jelentek meg.
• Hozzám ne merj érni!
• Mert mi lesz? Semmit nem tudsz tenni, szóval csak élvezd – felelte önelégülten a férfi, majd elkezdte levetkőztetni Norat, és belekezdett érzéki, Nora számára undorító játékába.

Eközben Alex testét, lelkét a félelem töltötte ki. Már vagy két órája folyamatosan Norat keresik, de semmi. Átkozta magát, amiért elengedte. Vissza kellett volna tartania, elmondania neki az érzéseit, még ha elutasítja is. Valamit csinálnia kellett volna. De most már lehet, hogy késő.
Nora távozása után öt-tíz perccel jött Eric, hogy érzi Sirius szagát az erdőben méghozzá viszonylag közel. Alex a hír hallatára teljesen kétségbeesett. Alig bírta elmondani Ericnek, hogy Nora egyedül elindult valamerre. Mikor sikerült neki elnyökögnie a mondatot Eric arcára is rémület költözött, majd azonnal elindultak megkeresni a lálnyt.
De semmi. Az égvilágon semmi.
• Alex! Érzem Nora illatát – kiáltott fel Eric.
• Hol?
• Erre. Viszont nem csak őt lehet érezni. Sirius is itt volt. Valószínűleg elkapták.
• Hogy az a… Merre vezetnek a nyomok? Azonnal utánuk kell indulnunk – felelte ingerülten Alex, majd el is indult, de Eric visszatartotta.
• Alex, állj le! Nem ugorhatunk neki csak úgy. Át kéne beszélni a dolgokat.
• De nem érünk rá! Lehet, hogy már nem is él vagy pedig nagyon megkínozták.
• Ugyan miből gondolod te ezeket?
• Ha minden rendben lenne vele, már rég itt lenne. Gondolj csak bele Eric. A képessége sebezhetetlenné teszi, hacsak nem csináltak vele valamit.
• Van valami igazság a szavaidban, de talán pont ezért óvatosnak is kell lennünk. Na gyere, találjunk ki valamit minél előbb.
Alex egy ideges sóhaj kíséretében tette, amit Nora öccse mond.

Nora szaggatottan lélegezve, a megalázottságtól remegve állt a falhoz láncolva.
Legszívesebben a lehető legkisebbre húzta volna össze magát.
Nyoma sem maradt az erős, halhatatlan vámpírnőnek a bensőjében, helyét az az emberlány vette át, aki volt. Akit minden férfi kihasznált.
Összerezzent, mikor egy kéz ért hozzá.
Josh az álla alá nyúlva emelte fel a fejét. Nem ellenkezett, csak tűrt.
• No lám, milyen kezes bárány lett valaki.
• Kérlek, engedj el – csuklott el a lány hangja.
• És még kérni is meg tanult. Most már legalább tudom, hogy mivel bírhatlak rá, hogy engedelmeskedj – vigyorgott Josh.
• Kérlek…
Josh tovább vigyorgott Nora láttán, majd az ajtó felé kapta a tekintetét, mivel lépteket hallott. Nem sokára ki is nyílt az ajtó, és még két vámpírőr jelent meg. Josh vigyora, ha lehet még szélesebb lett.
• Azt hittem már soha nem jöttök – szólalt meg Josh.
• Mi meg azt hittük, hogy már el is felejtetted az egyezségünket – felelt a magasabbik vámpír.
• Vigyázz a szádra, Daniel, vagy úgy kipenderítelek innen, hogy csak nézel. Egyelőre még én mondom meg, hogy mi lesz, mikor lesz, és hogyan lesz. Örülnötök kéne, hogy egyáltalán megengedem, hogy elszórakozzatok a lánnyal.
• Persze Josh, ezt tudjuk, és köszönjük.
• Látod Dani? Bernard tudja, hogy mi a helyzet. Te is megértetted vagy szeretnél távozni?
• Megértettem – morogta Daniel.
• Helyes. Akkor tiétek a pálya.
Hirtelen mind a két őr arcán hatalmas vigyor terült el, és megindultak Nora felé. A lány, hála a láncoknak, nem tudott semmit tenni csak könyörögni.
• Kérlek, ne.
• Nyugi kislány. Élvezni fogod – felelte mosolyogva Bernard, majd fogdosni, és csókolni kezdte Norat.
• Ne – zokogott fel Nora, de semmit nem tehetett.
Teljesen kiszolgáltatott lett. Már szinte semmit nem tudott. Nem tudta hol van, miért van itt és hogy ki is ő valójában.
A Bernard nevezetű férfi épp meg akarta csókolni Norat, mikor az ajtó hirtelen kivágódott, és egy újabb ismeretlen férfi jelent meg.
• Mi a… - pattant fel a helyéről Josh. – Adrian! Mi a fenét keresel itt?
Az érkező meg se szólalva tekintetét Joshra, majd Danielre és Bernardra emelte, mire a három férfi összeesett.
Nora kitágult szemekkel nézte a három földön fekvő alakot, majd az érkezőre pillantott. A férfi is őt nézte.
• Ki maga, és mit akar tőlem? – szólalt meg remegő hangon Nora.
• Adrian a nevem, és azért jöttem, hogy kiszabadítsam magát, Hercegnő – felelte a férfi, és az utolsó szó után fél térdre ereszkedett Nora előtt, és lehajtotta a fejét.
És akkor Noranak eszébe jutott minden. Tekintetét a földön eszméletlenül fekvő Joshra emelte, és érezte, hogy a harag és a gyűlölet birtokba veszi a testét.
Mivel Josh eszméletlen volt, nem tudta blokkolni Nora képességét. A tűz szétáradt a testében, majd a tenyereiben összpontosult egy tűzgolyó képében, de nem volt képes szabadon engedni őket, mivel a láncok a falhoz szegezték. Ennek hatására csak még dühösebb lett.
• Hercegnő!
Nora Adrianra kapta a tekintetét, és a lánggolyók eltűntek a kezéből.
• Kiviszem innen – felelte, majd lassan, óvatosan elkezdett közelíteni.
Nora minden mozdulatát követte a férfinak, de hagyta, hogy kinyissa a bilincseket. Mikor szabad lett, elvesztette az egyensúlyát, és majdnem elesett, de Adrian időben elkapta. Az arcuk nagyon közel volt egymáshoz, amitől Noranak eszébe jutott, minden, amit Josh tett vele. Hirtelen Adrianban sem látott mást, csak a férfit, aki bántani akarja.
• Engedjen el – lökte el magától a megszeppent férfit Nora.
• Hercegnő, segíteni akarok.
• Ne jöjjön közelebb!
• De…
• Maradjon távol tőlem vagy megölöm – sziszegte Nora a megnyúlt szemfogain keresztül, és a kezében egy új tűzgömb jelent meg.
Adrian sem volt hülye, megállt ahol volt, és nyugtatni próbálta a lányt.
• Hercegnő, nem akarom bántani. Nyugodjon meg.
Nora egyszerűen képtelen volt közel engedni magához Adriant. Hiába tudta, hogy ő nem akar rosszat, meg akarja menteni, minden porcikája tiltakozott a férfi ellen. A teste veszélyt látott benne.
Közben persze Adrian is rájött, hogy nincs értelme próbálkoznia, mert Nora nem fogja odaengedni magához. Csak egy választása maradt. El kell altatnia.
Erősen koncentrálva, mélyen Nora szemeibe nézve bevetette a képességét, és Nora álomba merült. Nem tétlenkedett, hisz nem volt sok ideje. A karjaiba kapta a lányt, és a kijárat felé indult vele.
Mikor a szabadba ért, bevetette vámpírsebességét, és a Menedékhez indult vele. Boldog volt, és tudta, hogy a többiek is boldogok lesznek, hogy végre megtalálták a Hercegnőt. Bár a Herceg még nem került elő, de legalább kezdett beigazolódni, hogy fáradozásuk nem volt felesleges, és így új erőre kapva dolgozhatnak a Birodalom felépítésén.