3. Fejezet

Már hajnalodott, de Nora még nem akart haza menni, pedig muszáj, ha nem akar lebukni. A napfény nem árt neki, de lebuktatja. Az eső már régen elállt, tehát nagy a valószínűsége, hogy sütni fog a nap. Gyorsaságának köszönhetően hamar hazaért. Kerülőt se kellett tennie a barlang felé, hiszen semmije nincs ott. A lakásában rettentő kupleráj volt. Nora kicsit el is szörnyedt rajta. Azonban az időt nem vesztegetve nekilátott a takarításnak. Ideje mint a tenger. Most, hogy vámpír lett nem mehet sehova, hiszen veszélyes másokra nézve. Takarítás közben bekapcsolta a zenelejátszót és jó hangosra feltekerte. a hangerőt. Éppen nagyban port törölt, mikor kopogtak. Kinézett, és látta, hogy két rendőr, a gondnok és az öccse áll kint. Meglepődött, de aztán hirtelen eszébe jutott, hogy mi történhetett. Valószínűleg az egyik lakó tett bejelentést, mert azt hitte, hogy betörő, hiszen már jó ideje elment Nora. Kicsit félve nyitotta ki az ajtót, hiszen mégis csak emberek, vér folyik az ereikben. Habár jóllakott volt, akkor is félt.
- Jó napot! Miben segíthetek? – mondandóját barátságos mosollyal nyugtázta.
- Jó napot Miss Davis! Elnézést a zavarásért, csak zajt hallottak a szomszédok a lakásából és nem tudták ki járhat itt. Önt már régóta nem látták, így nem tudhatták, hogy itthon van. – szabadkozott a gondnok, zavarában azt sem tudta, hogy mit mondjon.
- Semmi gond. Én … üzleti úton voltam. Tudom, hogy sokáig voltam távol, szólnom kellett volna, de olyan hirtelen jött az egész. – félve beszélt, minden egyes szót nehezen ejtett ki, hogy minél kevesebb levegőt kelljen belélegeznie.
- Akkor részemről az ügy lezárva – szólt a rendőr – kérem legközelebb értesítse a gondnokot, ha hosszabb időre elutazik. Viszontlátásra!
- Viszlát! És köszönöm, hogy ilyen gyorsan intézkedtek. – Nora ismét csábosan mosolygott, hiszen örült, hogy elmennek. Csak Eric maradt ott. – Eric, gyere be, beszélnünk kellene, szerintem.
Eric félve lépett be a lakásba, hiszen Nora még mindig nem volt teljesen kiszámítható.
- Eric, én tudom, hogy nem igazán érted ezt az egészet – kezdett bele Nora – de tudnod kell, hogy téged soha nem tudnálak bántani. Sehogyan sem. Te vagy az egyetlen, akiben bízni tudok, és hidd el, én is kellőképp össze vagyok zavarodva még mindig.
- Nora, tudom, hogy szeretsz és én is téged, de nem tudok mit kezdeni a ténnyel, hogy mi vagy. Nem tudom elfogadni, hogy életeket kell elvenned, hogy életben maradhass. Bízom benned, csak a benned lakozó szörnyben nem tudok.
- Hidd el, én szeretném a legjobban, hogy minden olyan legyen mint régen. Nem csak neked nehéz. Szerinted én mit érzek? – fakadt ki Nora. Ha tudott volna könnyezni, már zokogna, de így csak csendesen zihált. – Szerinted nekem olyan könnyű, hogy csak ölök és kész?
- Nora, én nem akartalak megbántani. Csak nem hiszem el, hogy nincs más mód.
- Mégis mi? Hmmm? Tőrt szúrsz a szívembe? Rózsafűzért hordasz magadnál? Elátkozol? Vagy ezüstöt használsz?
- Édes Istenem, a nővérem vagy. Nem tudnálak megölni, még ha kérnél is rá.
Eric tehetetlenül és meggyötörten rogyott le a kanapéra. Testvére ott állt még mindig, mint valami szobor. A fiú nem igazán tudta felfogni, hogy mitévő legyen. Az ösztönei azt súgták, hogy meneküljön. Ez a nő nem a nővére, hanem egy szörnyeteg. Ugyanakkor az emberi fele viszont ragaszkodott a nővéréhez. Nem tudta elhinni, hogy ez a gyönyörű jelenség képes gyilkolni. Hatalmas harc dúlt a lelkében.
- Eric, sajnálom, amit az előbb mondta… - kezdett bele Nora.
- Ne szabadkozz, kérlek, én sajnálom. – vágott közbe Eric. – Bele haltam volna, ha el kell veszítenem téged. Kaptunk egy új lehetőséget a sorstól, hogy együtt legyünk. Nem akarok elpazarolni egyetlen percet sem.
- Eric, köszönöm, hogy vagy nekem. – Nora leült testvére mellé és megölelte. Nem tartott sokáig az ölelés, de érezték mind a ketten, hogy javulhatnak a dolgok.
- Nora, mit tudsz magadról? Hogy viselkedik a tested? Hányan lehetnek? Ki tette ezt veled?
Eric még folytatta volna tovább a kérdéseket, de Nora elgyötört arca beléfojtotta a szót.
- Hidd el, nem tudom. Csak haza akartam jönni, de megtámadott valaki. Az életemet akarta venni, de megzavarták. Otthagyott engem és ez lett belőlem.
- Az arcára sem emlékszel?
- Dehogy Eric, nagyon meg voltam ijedve. Azt hittem fel sem kelek. Lehet jobb lett volna…
- Ne beszélj butaságokat, találunk megoldást. – Eric pozitív szemlélete miatt Noranak is kicsit jobb kedve lett. – Találkoztál már fajtádbelivel?
- Nem Eric, rajtam kívül, illetve a támadómon kívül nem tudok senkiről.
- És a szervezeted? Csak vérrel táplálkozol? – Nora értetlen arcot vágott – Tudom, hogy hülye kérdés, de minél többet tudni akarok. Árt a napfény? Az ezüst? Be tudnál menni egy templomba? A szemfogad mindig nagy?
- Huh, jó sok kérdés. – nevetett fel Nora most először őszintén. – Sajnos nem tudok neked mindegyikre választ adni. A testem megváltozott, amint látod. Kaptam egy vonzó külsőt az előző jelentéktelen helyett. Azonban a lelkem szörnyű, hiszen vámpír vagyok.
- Nora, kérlek … Amúgy miért kellett ez a külső?
- Gondolom, a tökéletes vadászat érdekében. Mindenkire hatást gyakorolok. Nőkre és férfiakra egyaránt. Vonzódnak hozzám, nem is kell rájuk vadászni.
- Ez elég … hogy is mondjam, keményen hangzik – csodálkozott Eric, de tudta, hogy nővérének igaza van. Ő is vonzónak találta, és ha nem lennének testvérek, valószínűleg örömmel menne a halálba, ha egy ilyen teremtés kérné.
- Tudom, hogy keményen hangzik, de nem fogok neked hazudni. A napfény pedig nem árt nekem. A bőröm egyszerűen olyan akkor, mintha egy vékony hártya lenne, olyan ijesztően fehér. De majd megmutatom. A táplálkozás … hát, csak vérre van szükségem. Még alvásra sincs.
- Komolyan? Nem alszol egy percet sem? És nem vagy fáradt? - Eric csodálkozó tekintettel nézett rám.
- Nem – mosolyodott el Nora Eric arcán – tegnap egész este futottam. Az kikapcsol, segít lenyugodni.
- Az igen … ezért kicsit irigyellek is. – mosolygott büszkén Eric.
- Még kérdezted a fogam. Csak a vér illata ingerel, ilyenkor beindulnak az ösztönök és megnő a fogam a táplálkozáshoz.
Eric csendben dolgozta fel az információkat, addig Nora főzött neki egy teát. A lány addig szintén mérlegelte az előbb elhangzottakat. Memóriája miatt minden egyes szóra és mozdulatra emlékezett. Megértette öccse támadó felfogását, hiszen mégis csak ő egy gyilkos. Nincs mit szépíteni a dolgon. Azt azonban nem vallhatta be Ericnek, hogy csak az emberi vér elégíti ki. Az állatok vére nem csillapítja teljesen szomját, ha azon élne, nem lehetne a társadalom tagja. Gondolataiból Eric szavai zökkentették ki.
- Nora, én segítek neked. Azon leszek, hogy amennyire lehet, visszakaphasd a régi életedet. Meg fogunk tudni a vámpírságról mindent. Ígérem neked! – jelentette ki határozottan a fiú.
Nora elégedetten nézett testvérére. Tudta, hogy ebben a szörnyű helyzetben igazi segítőtársa akadt, akivel őszinte lehet teljes mértékben.
- Köszönöm Eric, hogy segítesz. – hálálkodott Nora.
Csendben álltak egymás mellett, mikor Nora fura szagot érzett. Ismerős volt, de nem tudta, hogy honnan. Azonban ahogy az illat erősödött, úgy eszmélt rá, hogy baj van. Arckifejezése megváltozott, szemfoga megnőtt, hiszen tudta, hogy nem csak az ő élete lehet veszélyben, hanem az öccse élete is.
Ösztönösen maga mögé lökte testvérét, mikor a szoba csendjét a széttörő ablak zaja törte meg.

2. Fejezet

Már egy hét is eltelt, de Nora nem bírja rávenni magát. Fél. Fél, hogy az egyetlen ember, akit szeret és akiben még bízik, elutasítja. Azonban valamit muszáj tennie. Az elmúlt hetet rettentő gyötrelmesen töltötte. Az éhségét sokszor már nem csillapította az állatvér és ez nagy baj. Legalábbis az ő számára. Sok gondolkodás után úgy döntött, hogy szerencsét próbál. Ismét este ment. Igaz, hogy a nap nem árt neki, de a bőre eléggé fehér másokhoz képest. Mikor testvére ajtajához ért, megtorpant. Lehet, hogy nincs is itthon. – gondolta. Ám a remény hamar szerte foszlott, mikor szuperhallásának köszönhetően meghallotta testvére lépteit. Itt az idő. Muszáj megtennie. Megnyomta a csengőt. Az ajtó másodperceken belül kinyílt.
- Szia Eric! Bemehetek? – kérdezte félszegen Nora.
- Szia Nora! Gyere be.
- Köszönöm. Azt hiszem, beszélnünk kéne.
- Miről?
- A múltkoriról.
- Hogy rám támadtál? Hát örülnék, ha megmagyaráznád, hogy mi történt veled.
- Az igazat megvallva vámpír lettem. Lehet, hogy nem hiszed el, de igaz. Én nem akartam rád támadni, de amikor megéreztem a vér illatát, egyszerűen nem tudtam, hogy mit csinálok.
- Aha. Szóval, ha vérszagot érzel, úgy mond kitörsz? Hát ez elég hihetetlen, de könnyen kiderülhet, hogy igaz –e.
- Mit … mit akarsz tenni?
Válasz nélkül, Eric, kiment a nappaliból a konyhába és egy késsel tért vissza. Noranak leesett az álla és megrémült.
- Ugye…egye nem akarod magad megvágni? Eric! Mondtam, hogy még nem tudok magamon uralkodni. Kérlek ne!
- Majd segítek.
- De…
- Nora! Tudnom kell az igazat!
Kis szünet után, Nora egy mély sóhajt véve megszólalt.
- Na jó. De mivel bennem semmi kárt nem tudsz tenni, ígérd meg, hogy bármi áron megvéded magad.
- De Nora! A nővérem vagy. Nem tudlak bántani.
- Hidd el akkor nem leszek a nővéred.
- Rendben. Megígérem.
Nora nagyon félt. Félt, hogy kárt tesz az ő egyetlen öccsében. Az események nagyon lassan teltek. Nora szeretett volna már túl lenni ezen. Látta, hogy Eric egy 2 cm-es vágást ejt a jobb alkarján és szivárogni kezd a vér egy kicsi csíkban. Nem kellett sokat várni, az illat elért Norahoz. Aztán Nora szemfoga megnőtt és szeme bevörösödött. Eric elképedve bámulta, hogy mi történik. Nora érezte, hogy a benne lévő lény rá akarja vetni magát az őt tápláló nedűre, de a lány igyekezett elfojtani őt. Nagyon nehéz volt. Arca grimaszba torzult. A torka égett. Érezte, hogy már nem sokáig bírja.
- Eric! Azonnal menj a fürdőbe és ápold le magad. Már nem nagyon bírom – mondta fojtott hangon.
Eric azonban nem mozdult. Sokkolták a látottak.
- Eric! Tűnj el! – már ordított Nora.
Nem változott semmi. Eric csak állt.
- Eric! Könyörgöm! Nagyon fáj! – már sírt Nora.
Aztán hirtelen Eric észbe kapott. Gyorsan összeszedve magát, a fürdőbe rohant. Nora hallotta, hogy becsukódik az ajtó, de a vérszag még mindig átjárta az orrát. Nem bírta tartani magát, összerogyott a padlón. Nem akart elmúlni a torok égés. Ezek szerint muszáj vadásznia. Az ablakhoz ment, kinyitotta, kiugrott és futott. Futott, ahogy bírt. Először úgy gondolta, hogy elmegy az erdőbe, de útközben eszébe jutott valami. Mi lenne, ha egy hajléktalant ölne meg? Semmi. Ők feltűnést sem keltenek. Van elég. Csak úgy hemzsegnek. Gyorsan irányt váltott. Sokat nem is kellett keresgélnie. Egy férfi alkoholtól bűzlött. Ez pont megteszi. Lassan, minden erejét összeszedve, hogy ne itt vesse rá magát, odasétált a férfi elé.
- Jó estét! Nem lenne kedve velem vacsorázni? Elég éhesnek látszik – mondta Nora és egy elbűvölő mosolyt villantott, vigyázva szemfogaira.
- Hát egy ilyen csinos kis hölgyet nem lehet elutasítani.
- Remek! Akkor jöjjön.
Nora felsegítette és elkezdtek sétálni. Útközben meglátott egy kisebb sikátort. Ez remek lesz. – gondolta. Már majdnem bent voltak, mikor a férfi megszólalt.
- Elnézést hölgyem, de hova megyünk?
- Csak rövidítünk. Már nagyon éhes vagyok.
Ez az utolsó mondta túl veszedelmesnek hatott, így a hajléktalan megtorpant.
- Én is éhes vagyok, de mégis szeretnék az úton maradni. Ha nem bánja.
- Csak nem fél tőlem? Ugyan. Hiszen csak egy védtelen nő vagyok. Na jöjjön. Nem harapok – mosolygott ismét bájosan Nora.
- Na jó. Ha maga mondja.
Besétáltak a sötétbe. A lány tisztában volt vele, hogy nincs sok ideje a cselekvésre. Gyorsnak kell lennie. Rövid volt a sikátor, így már majdnem kiértek, mikor Nora megtorpant és hihetetlen gyorsasággal magához rántotta a férfit és belé harapott. A férfinak még sikítani sem volt ideje. Mohón kortyolta a meleg, vörös folyadékot Nora. A lény a testében rettentő boldog volt. Hamar végzett az érett férfitesttel. Az utolsó cseppig kiszívta. A kiszáradt, elernyedt testet elengedte és az majdnem hangtalanul a padlóra esett. Nora elégedetten törölte meg száját. Már nem kapart annyira a torka. Nem volt benne biztos, hogy Eric nem vérzik már, ezért jobbnak látta, ha nem megy vissza. Holnap az első dolga lesz, hogy elmegy a testvéréhez, de ma már nem kísérletezik többet. Viszont elérkezettnek látta az időt, hogy hazamenjen és ne a barlangba. Amikor elindult az eső is elkezdett esni, de örült neki. Azóta, hogy vámpír szerette az esőt. Élvezett akkor futni. Először csak lassan sétált, de kihasználva az esőt gyorsabb tempóra váltott. Az eső az arcába esett. Hidegek voltak a cseppek, de neki annyira nem. Élvezve a szabadságot, befutott az erdőbe és csak futott és futott. Nem tudta hova, nem tudta merre. Csak azt, hogy muszáj futnia egyet mielőtt haza megy.