3. Fejezet

Már hajnalodott, de Nora még nem akart haza menni, pedig muszáj, ha nem akar lebukni. A napfény nem árt neki, de lebuktatja. Az eső már régen elállt, tehát nagy a valószínűsége, hogy sütni fog a nap. Gyorsaságának köszönhetően hamar hazaért. Kerülőt se kellett tennie a barlang felé, hiszen semmije nincs ott. A lakásában rettentő kupleráj volt. Nora kicsit el is szörnyedt rajta. Azonban az időt nem vesztegetve nekilátott a takarításnak. Ideje mint a tenger. Most, hogy vámpír lett nem mehet sehova, hiszen veszélyes másokra nézve. Takarítás közben bekapcsolta a zenelejátszót és jó hangosra feltekerte. a hangerőt. Éppen nagyban port törölt, mikor kopogtak. Kinézett, és látta, hogy két rendőr, a gondnok és az öccse áll kint. Meglepődött, de aztán hirtelen eszébe jutott, hogy mi történhetett. Valószínűleg az egyik lakó tett bejelentést, mert azt hitte, hogy betörő, hiszen már jó ideje elment Nora. Kicsit félve nyitotta ki az ajtót, hiszen mégis csak emberek, vér folyik az ereikben. Habár jóllakott volt, akkor is félt.
- Jó napot! Miben segíthetek? – mondandóját barátságos mosollyal nyugtázta.
- Jó napot Miss Davis! Elnézést a zavarásért, csak zajt hallottak a szomszédok a lakásából és nem tudták ki járhat itt. Önt már régóta nem látták, így nem tudhatták, hogy itthon van. – szabadkozott a gondnok, zavarában azt sem tudta, hogy mit mondjon.
- Semmi gond. Én … üzleti úton voltam. Tudom, hogy sokáig voltam távol, szólnom kellett volna, de olyan hirtelen jött az egész. – félve beszélt, minden egyes szót nehezen ejtett ki, hogy minél kevesebb levegőt kelljen belélegeznie.
- Akkor részemről az ügy lezárva – szólt a rendőr – kérem legközelebb értesítse a gondnokot, ha hosszabb időre elutazik. Viszontlátásra!
- Viszlát! És köszönöm, hogy ilyen gyorsan intézkedtek. – Nora ismét csábosan mosolygott, hiszen örült, hogy elmennek. Csak Eric maradt ott. – Eric, gyere be, beszélnünk kellene, szerintem.
Eric félve lépett be a lakásba, hiszen Nora még mindig nem volt teljesen kiszámítható.
- Eric, én tudom, hogy nem igazán érted ezt az egészet – kezdett bele Nora – de tudnod kell, hogy téged soha nem tudnálak bántani. Sehogyan sem. Te vagy az egyetlen, akiben bízni tudok, és hidd el, én is kellőképp össze vagyok zavarodva még mindig.
- Nora, tudom, hogy szeretsz és én is téged, de nem tudok mit kezdeni a ténnyel, hogy mi vagy. Nem tudom elfogadni, hogy életeket kell elvenned, hogy életben maradhass. Bízom benned, csak a benned lakozó szörnyben nem tudok.
- Hidd el, én szeretném a legjobban, hogy minden olyan legyen mint régen. Nem csak neked nehéz. Szerinted én mit érzek? – fakadt ki Nora. Ha tudott volna könnyezni, már zokogna, de így csak csendesen zihált. – Szerinted nekem olyan könnyű, hogy csak ölök és kész?
- Nora, én nem akartalak megbántani. Csak nem hiszem el, hogy nincs más mód.
- Mégis mi? Hmmm? Tőrt szúrsz a szívembe? Rózsafűzért hordasz magadnál? Elátkozol? Vagy ezüstöt használsz?
- Édes Istenem, a nővérem vagy. Nem tudnálak megölni, még ha kérnél is rá.
Eric tehetetlenül és meggyötörten rogyott le a kanapéra. Testvére ott állt még mindig, mint valami szobor. A fiú nem igazán tudta felfogni, hogy mitévő legyen. Az ösztönei azt súgták, hogy meneküljön. Ez a nő nem a nővére, hanem egy szörnyeteg. Ugyanakkor az emberi fele viszont ragaszkodott a nővéréhez. Nem tudta elhinni, hogy ez a gyönyörű jelenség képes gyilkolni. Hatalmas harc dúlt a lelkében.
- Eric, sajnálom, amit az előbb mondta… - kezdett bele Nora.
- Ne szabadkozz, kérlek, én sajnálom. – vágott közbe Eric. – Bele haltam volna, ha el kell veszítenem téged. Kaptunk egy új lehetőséget a sorstól, hogy együtt legyünk. Nem akarok elpazarolni egyetlen percet sem.
- Eric, köszönöm, hogy vagy nekem. – Nora leült testvére mellé és megölelte. Nem tartott sokáig az ölelés, de érezték mind a ketten, hogy javulhatnak a dolgok.
- Nora, mit tudsz magadról? Hogy viselkedik a tested? Hányan lehetnek? Ki tette ezt veled?
Eric még folytatta volna tovább a kérdéseket, de Nora elgyötört arca beléfojtotta a szót.
- Hidd el, nem tudom. Csak haza akartam jönni, de megtámadott valaki. Az életemet akarta venni, de megzavarták. Otthagyott engem és ez lett belőlem.
- Az arcára sem emlékszel?
- Dehogy Eric, nagyon meg voltam ijedve. Azt hittem fel sem kelek. Lehet jobb lett volna…
- Ne beszélj butaságokat, találunk megoldást. – Eric pozitív szemlélete miatt Noranak is kicsit jobb kedve lett. – Találkoztál már fajtádbelivel?
- Nem Eric, rajtam kívül, illetve a támadómon kívül nem tudok senkiről.
- És a szervezeted? Csak vérrel táplálkozol? – Nora értetlen arcot vágott – Tudom, hogy hülye kérdés, de minél többet tudni akarok. Árt a napfény? Az ezüst? Be tudnál menni egy templomba? A szemfogad mindig nagy?
- Huh, jó sok kérdés. – nevetett fel Nora most először őszintén. – Sajnos nem tudok neked mindegyikre választ adni. A testem megváltozott, amint látod. Kaptam egy vonzó külsőt az előző jelentéktelen helyett. Azonban a lelkem szörnyű, hiszen vámpír vagyok.
- Nora, kérlek … Amúgy miért kellett ez a külső?
- Gondolom, a tökéletes vadászat érdekében. Mindenkire hatást gyakorolok. Nőkre és férfiakra egyaránt. Vonzódnak hozzám, nem is kell rájuk vadászni.
- Ez elég … hogy is mondjam, keményen hangzik – csodálkozott Eric, de tudta, hogy nővérének igaza van. Ő is vonzónak találta, és ha nem lennének testvérek, valószínűleg örömmel menne a halálba, ha egy ilyen teremtés kérné.
- Tudom, hogy keményen hangzik, de nem fogok neked hazudni. A napfény pedig nem árt nekem. A bőröm egyszerűen olyan akkor, mintha egy vékony hártya lenne, olyan ijesztően fehér. De majd megmutatom. A táplálkozás … hát, csak vérre van szükségem. Még alvásra sincs.
- Komolyan? Nem alszol egy percet sem? És nem vagy fáradt? - Eric csodálkozó tekintettel nézett rám.
- Nem – mosolyodott el Nora Eric arcán – tegnap egész este futottam. Az kikapcsol, segít lenyugodni.
- Az igen … ezért kicsit irigyellek is. – mosolygott büszkén Eric.
- Még kérdezted a fogam. Csak a vér illata ingerel, ilyenkor beindulnak az ösztönök és megnő a fogam a táplálkozáshoz.
Eric csendben dolgozta fel az információkat, addig Nora főzött neki egy teát. A lány addig szintén mérlegelte az előbb elhangzottakat. Memóriája miatt minden egyes szóra és mozdulatra emlékezett. Megértette öccse támadó felfogását, hiszen mégis csak ő egy gyilkos. Nincs mit szépíteni a dolgon. Azt azonban nem vallhatta be Ericnek, hogy csak az emberi vér elégíti ki. Az állatok vére nem csillapítja teljesen szomját, ha azon élne, nem lehetne a társadalom tagja. Gondolataiból Eric szavai zökkentették ki.
- Nora, én segítek neked. Azon leszek, hogy amennyire lehet, visszakaphasd a régi életedet. Meg fogunk tudni a vámpírságról mindent. Ígérem neked! – jelentette ki határozottan a fiú.
Nora elégedetten nézett testvérére. Tudta, hogy ebben a szörnyű helyzetben igazi segítőtársa akadt, akivel őszinte lehet teljes mértékben.
- Köszönöm Eric, hogy segítesz. – hálálkodott Nora.
Csendben álltak egymás mellett, mikor Nora fura szagot érzett. Ismerős volt, de nem tudta, hogy honnan. Azonban ahogy az illat erősödött, úgy eszmélt rá, hogy baj van. Arckifejezése megváltozott, szemfoga megnőtt, hiszen tudta, hogy nem csak az ő élete lehet veszélyben, hanem az öccse élete is.
Ösztönösen maga mögé lökte testvérét, mikor a szoba csendjét a széttörő ablak zaja törte meg.