2. Fejezet

Már egy hét is eltelt, de Nora nem bírja rávenni magát. Fél. Fél, hogy az egyetlen ember, akit szeret és akiben még bízik, elutasítja. Azonban valamit muszáj tennie. Az elmúlt hetet rettentő gyötrelmesen töltötte. Az éhségét sokszor már nem csillapította az állatvér és ez nagy baj. Legalábbis az ő számára. Sok gondolkodás után úgy döntött, hogy szerencsét próbál. Ismét este ment. Igaz, hogy a nap nem árt neki, de a bőre eléggé fehér másokhoz képest. Mikor testvére ajtajához ért, megtorpant. Lehet, hogy nincs is itthon. – gondolta. Ám a remény hamar szerte foszlott, mikor szuperhallásának köszönhetően meghallotta testvére lépteit. Itt az idő. Muszáj megtennie. Megnyomta a csengőt. Az ajtó másodperceken belül kinyílt.
- Szia Eric! Bemehetek? – kérdezte félszegen Nora.
- Szia Nora! Gyere be.
- Köszönöm. Azt hiszem, beszélnünk kéne.
- Miről?
- A múltkoriról.
- Hogy rám támadtál? Hát örülnék, ha megmagyaráznád, hogy mi történt veled.
- Az igazat megvallva vámpír lettem. Lehet, hogy nem hiszed el, de igaz. Én nem akartam rád támadni, de amikor megéreztem a vér illatát, egyszerűen nem tudtam, hogy mit csinálok.
- Aha. Szóval, ha vérszagot érzel, úgy mond kitörsz? Hát ez elég hihetetlen, de könnyen kiderülhet, hogy igaz –e.
- Mit … mit akarsz tenni?
Válasz nélkül, Eric, kiment a nappaliból a konyhába és egy késsel tért vissza. Noranak leesett az álla és megrémült.
- Ugye…egye nem akarod magad megvágni? Eric! Mondtam, hogy még nem tudok magamon uralkodni. Kérlek ne!
- Majd segítek.
- De…
- Nora! Tudnom kell az igazat!
Kis szünet után, Nora egy mély sóhajt véve megszólalt.
- Na jó. De mivel bennem semmi kárt nem tudsz tenni, ígérd meg, hogy bármi áron megvéded magad.
- De Nora! A nővérem vagy. Nem tudlak bántani.
- Hidd el akkor nem leszek a nővéred.
- Rendben. Megígérem.
Nora nagyon félt. Félt, hogy kárt tesz az ő egyetlen öccsében. Az események nagyon lassan teltek. Nora szeretett volna már túl lenni ezen. Látta, hogy Eric egy 2 cm-es vágást ejt a jobb alkarján és szivárogni kezd a vér egy kicsi csíkban. Nem kellett sokat várni, az illat elért Norahoz. Aztán Nora szemfoga megnőtt és szeme bevörösödött. Eric elképedve bámulta, hogy mi történik. Nora érezte, hogy a benne lévő lény rá akarja vetni magát az őt tápláló nedűre, de a lány igyekezett elfojtani őt. Nagyon nehéz volt. Arca grimaszba torzult. A torka égett. Érezte, hogy már nem sokáig bírja.
- Eric! Azonnal menj a fürdőbe és ápold le magad. Már nem nagyon bírom – mondta fojtott hangon.
Eric azonban nem mozdult. Sokkolták a látottak.
- Eric! Tűnj el! – már ordított Nora.
Nem változott semmi. Eric csak állt.
- Eric! Könyörgöm! Nagyon fáj! – már sírt Nora.
Aztán hirtelen Eric észbe kapott. Gyorsan összeszedve magát, a fürdőbe rohant. Nora hallotta, hogy becsukódik az ajtó, de a vérszag még mindig átjárta az orrát. Nem bírta tartani magát, összerogyott a padlón. Nem akart elmúlni a torok égés. Ezek szerint muszáj vadásznia. Az ablakhoz ment, kinyitotta, kiugrott és futott. Futott, ahogy bírt. Először úgy gondolta, hogy elmegy az erdőbe, de útközben eszébe jutott valami. Mi lenne, ha egy hajléktalant ölne meg? Semmi. Ők feltűnést sem keltenek. Van elég. Csak úgy hemzsegnek. Gyorsan irányt váltott. Sokat nem is kellett keresgélnie. Egy férfi alkoholtól bűzlött. Ez pont megteszi. Lassan, minden erejét összeszedve, hogy ne itt vesse rá magát, odasétált a férfi elé.
- Jó estét! Nem lenne kedve velem vacsorázni? Elég éhesnek látszik – mondta Nora és egy elbűvölő mosolyt villantott, vigyázva szemfogaira.
- Hát egy ilyen csinos kis hölgyet nem lehet elutasítani.
- Remek! Akkor jöjjön.
Nora felsegítette és elkezdtek sétálni. Útközben meglátott egy kisebb sikátort. Ez remek lesz. – gondolta. Már majdnem bent voltak, mikor a férfi megszólalt.
- Elnézést hölgyem, de hova megyünk?
- Csak rövidítünk. Már nagyon éhes vagyok.
Ez az utolsó mondta túl veszedelmesnek hatott, így a hajléktalan megtorpant.
- Én is éhes vagyok, de mégis szeretnék az úton maradni. Ha nem bánja.
- Csak nem fél tőlem? Ugyan. Hiszen csak egy védtelen nő vagyok. Na jöjjön. Nem harapok – mosolygott ismét bájosan Nora.
- Na jó. Ha maga mondja.
Besétáltak a sötétbe. A lány tisztában volt vele, hogy nincs sok ideje a cselekvésre. Gyorsnak kell lennie. Rövid volt a sikátor, így már majdnem kiértek, mikor Nora megtorpant és hihetetlen gyorsasággal magához rántotta a férfit és belé harapott. A férfinak még sikítani sem volt ideje. Mohón kortyolta a meleg, vörös folyadékot Nora. A lény a testében rettentő boldog volt. Hamar végzett az érett férfitesttel. Az utolsó cseppig kiszívta. A kiszáradt, elernyedt testet elengedte és az majdnem hangtalanul a padlóra esett. Nora elégedetten törölte meg száját. Már nem kapart annyira a torka. Nem volt benne biztos, hogy Eric nem vérzik már, ezért jobbnak látta, ha nem megy vissza. Holnap az első dolga lesz, hogy elmegy a testvéréhez, de ma már nem kísérletezik többet. Viszont elérkezettnek látta az időt, hogy hazamenjen és ne a barlangba. Amikor elindult az eső is elkezdett esni, de örült neki. Azóta, hogy vámpír szerette az esőt. Élvezett akkor futni. Először csak lassan sétált, de kihasználva az esőt gyorsabb tempóra váltott. Az eső az arcába esett. Hidegek voltak a cseppek, de neki annyira nem. Élvezve a szabadságot, befutott az erdőbe és csak futott és futott. Nem tudta hova, nem tudta merre. Csak azt, hogy muszáj futnia egyet mielőtt haza megy.