6. fejezet

Szóval itt az új fejezet, amelyben sok titokra fény derül. Kérlek Titeket, hogy ha elolvastátok, akkor írjatok a végére pár sort. Szeretnék kapni HÁROM kommentet, különben tényleg nem lesz több új fejezet. Érdekel, hogy mit gondoltok róla, ezért is kérem, hogy írjatok! Előre is köszönöm, és jó olvasást :)

A fiú gyanúsan méregette a testvérpárt, akiknek a torkából hangos morgás tört fel, de mozdulni nem tudtak.
• Ne is próbálkozzatok – szólalt meg a fiú. – Higgyétek el, hogy felesleges. - Közelebb lépett hozzájuk, barna szemében a pokol tüze lángolt.
• Hadd mutatkozzam be. Russel vagyok, Urunk elsőszámú testőre. Ahogy már rájöhettetek, én tartalak titeket mozdulatlanság alatt. – Nora érezte, ahogy a szemfoga megnő, belül már tombolt benne a féktelen düh. – Elengedlek titeket a képességem hatásköre alól, de csak egy rossz mozdulat és a tesókád fejét elválasztom a testétől. Megértettük egymást?
A testvérek érezték, hogy felenged a testük, bizonytalanul léptek egyet előre. Nora vérvörös szemmel meredt a fiú, de fejét kissé meghajtva megszólalt.
• Tökéletesen megértettük. Azt tesszük, amit mondatok.
• Rendben. Kérlek, kövessetek – az angyalarcú démon színpadiasan meghajolt, majd elindult az erdő mélyébe.
Az őrök körülvették őket, esély sem volt arra, hogy elfussanak. Sajnos csak ketten voltak, míg felvigyázóik tízen, plusz az ördögi fiú. Nora egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy lehet egy ilyen kisfiú ennyire gonosz. Mintha egész éne olyan lenne, egy cseppnyi jóságot nem látott benne. Töprengéséből Russel hangja rázta fel.
• Remélem egyiktőknek sem fog gondot okozni, ha futunk - hangja maró gúnnyal volt tele, Eric mély gyűlöletet érzett iránta. Ha egyedül lenne már rég nekiugrott volna a kis szörnyetegnek, de féltette a nővérét.
Russel szánalmasan mérte végig a testvérpárt, nem igazán értette, hogy Ura mit akarhat ezektől a vámpíroktól. Ránézésre nincs bennük semmi különös, bár a nőstény igen csinos volt. Alig láthatóan megrázta a fejét, majd újra feléjük fordult.
• Nos, akkor induljunk.
A vámpírok nesztelenül suhantak a fák között. A természetre mintha mozdulatlanság burka telepedett volna. Norában a félelem egyre nőtt, nem tudta, hogy hogyan fognak kikerülni ebből a helyzetből. Erősnek kell mutatkoznia az öccse miatt.
Ericet hasonló gondolatok foglalkoztatták. Nem magát féltette, hanem Norát. Most, hogy vámpír lett, erős és legyőzhetetlen, mégsem tehet semmi. Sajnos többen voltak, a fiú pedig különös képességgel volt megáldva. Vajon neki is lehetett valamilyen képessége? Annyira belemerült a gondolataiba, hogy majdnem belefutott az előtte álló őrbe. Fel sem tűnt neki, hogy megálltak.
Egy hatalmas, erődítményszerű épülettel szemben álltak. A bejárat előtt csuklyás őrök álltak, de illatuk nem vámpírra emlékeztetően édeskés volt, hanem nagyon is emberi. Nora félve pillantott a testvérére, hiszen Eric még nem volt emberek közelében rövid vámpírléte alatt. Öccse meg sem mozdult, csak dühösen meredt Russelre. Abszolút nem érdekelték az emberek, míg Norában tomboltak az ösztönök. Legszívesebben a fogát belemélyesztette volna a vékony bőrbe és addig szívta volna a vért, amíg el nem fogy a testből. Az emberőrök arrébb álltak, utat engedve a vámpíroknak. Szemükben a félelem legkisebb szikrája sem volt látható. Russel haladt elől, utána Nora és Eric, majd jöttek az őrök. Az épületben sötétség volt, de ők tökéletesen láttak. Egy hosszú folyósón mentek végig, Norát jeges félelem járta át, hogy nem élik túl ezt a látogatást. Az út egy tágas terembe vezetett, melynek falain fáklyák tüze világított. A szemben lévő falnál volt egy hatalmas trónszék, mely fölött egy címer díszelgett. Szemét marták a láthatatlan könnyek, mert a családjuk címerét láttam maga előtt. A tehetetlenség miatt hatalmas düh járta át a testét, úgy érezte, hogy a fájdalomtól majd felrobban. Ránézett a testvérére, aki a nyugalom álarcát erőltette magára. Eric belül legalább annyira tombolt, mint a nővére, de nem akarta kimutatni. Töprengésükből a nyíló ajtó hangja rázta fel. A belépő vámpír három őr kísérte, akikhez csatlakozott Russel is. A magas fekete hajú férfi leült a székre, majd négyen körülállták. Eric értetlenül meredt rá, nem ismerte fel. Nora nagyon dühös volt, hiszen a szülei gyilkosával nézett farkasszemet. Érezte, ahogy a tűz tombol benne, de most nem tudta visszafogni, csak hagyta, hogy átjárja. Szabad utat engedett saját tüzének, majd a lángok megjelentek a tenyerén. Elbűvölve nézte a lángnyelveket, ahogy nyaldossák a kezét, de benne nem tettek kárt. A többi vámpír félve figyelte a lányt, Russel is csak mérgesen morgott, hiszen képessége most nem hatott a lányra.
Nora vörös tekintetével az uralkodót kereste, de őt egy őrökből álló sorfal takarta el. Dühösen felmorgott, majd útjára engedte a tenyerében tomboló tüzet. A lángok pusztítását halálsikolyok jelezték, a tíz őrből mindössze négy maradt életben. Azok rá akartak támadni Ericre, de a lány gyorsabb volt, így ők is a tűz martalékává váltak.
Elégedetten nézett fel a hamukupacokról, majd eltűntek a kezéről a lángok. Mérgesen morgott a fekete hajú vámpírra, aki legnagyobb meglepetésére nekiállt tapsolni.
• Ez valami lenyűgöző – arcán letörölhetetlen vigyor volt. – Nem hittem volna, hogy találkozunk olyannal, akinek van született képessége, nem pedig a Tudás Terme adta neki.
Nora értetlenül meredt rá, ötlete nem volt, hogy miről van szó. Ő soha nem gyújtott még tüzet, igazából ez volt a második alkalom.
• Apátok is ilyen különc volt – folytatta a fekete hajú vámpír. – Ő a Földet tudta manipulálni. Csak egy mozdulat, és földrengés keletkezett.
Az apja említésére a lányban újra fellángolt a bosszú tüze, ami meg is jelent a tenyerében. Gonosz vigyorral tekintett fel a vámpírra, majd felé küldte a lángcsóvákat, amelyek mielőtt célt értek volna, egyszerűen eltűntek, mintha valami elnyelte volna. A férfi csak hangosan felnevetett, majd gunyorosan folytatta.
• Azt gondolod, hogy ennyi különleges képesség között nem védem meg magam. Rám semmilyen erő nincs hatással, sem Russel mozdulatlansága, sem a te tüzed. Érinthetetlen vagyok.
Most, hogy Nora jobban figyelt, látta, hogy egy szinte láthatatlan burok öleli körbe a férfit. Emiatt nem tudta őt elégetni, és kezdeti lelkesedése el is szivárgott.
• Ezek szerint értékesebbek vagytok, mint gondoltam – arcán apró ráncok futottak össze, majd összecsapta a tenyérét, és csillogó szemmel nézett a testvérekre. – Nem fogunk téged megölni, Eric. Talán te is olyan tehetséges vagy, mint a nővéred. Te pedig, Nora, választhatsz. Hozzám kötöd az életed önként, vagy kénytelen leszek kicsit ösztönözni téged.
A lány már épp válaszra nyitotta a száját, amikor hirtelen két őr lefogta az öccsét, ezzel kényszerítve válaszra a lányt.
• Az előbb azt mondtad, hogy nem bántod – mondta félénken, remegő hangon.
• Igen, csak Te értékesebb vagy, mint Ő.
• Legyen, ahogy akarod. De miért közösködnék egy olyannal, akinek még a nevét sem tudom? És mi a garancia arra, hogy Eric életben marad?
• Az égvilágon semmi, csak az adott szavam. Tehát ennek megfelelően, én, Sirius, megfogadom, hogy az öcsédnek az életét megkímélem.
Sirius intett, és a két testőr elvezette a fiút, majd pedig mohón csillogó szemmel nézett a lányra. Nora gonosz mosolyra húzta a száját, hiszen a fejében már össze is állt a terv, hogyan játszatja ki a férfit…