5. Fejezet

Íme az új fejezet. Sajnálom, hogy olyan sokat kellett várnotok, de két blog, húsvét, tanulás, a mamám... egyszerűen sok volt. Ezt a fejezetet is nagyrészt Carrienek köszönhetitek, hiszen mi lenne velem nélküle... :)
Tényleg nagyon sokat segített, segít, szóval ezer köszönet neki.
Örülnék, ha megtisztelnétek a véleményetekkel. ( nyugodtan elküldhettek a fenébe, csak kérlek írjatok valamit :D )
Nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást!

Nora olyan erősen tartotta testvérét, ahogyan csak tudta. Szüksége volt az erejére, hiszen Eric teste a fájdalomtól rázkódott. A lánynak hatalmas fájdalmat okozott a fiú sorozatos halálsikolya. Az idő múlását nem tudta megállapítani, így már csak bízott benne, hogy nem sok van hátra. Ahogyan telt az idő Eric száját egyre kevesebb sikoly hagyta el. Nora remek hallásának köszönhetően meg tudta állapítani, hogy az átalakulás hamarosan véget ér. A fiú bőre egyre fakóbb lett, testhőmérséklete is lassan változott. Eric szívverése nagyon gyors lett, a háta megfeszült, majd ernyedten hullott vissza testvére karjaiba. Nora fülelt, hogy vége van – e már az átalakulásnak. Szívverést már nem hallott, így várt, hogy az öccse mikor nyitja ki a szemét.
Eric lassan-lassan tért magához, az első, amit megpillantott a nővére volt. Nora mosolyogva nézte öccsét, aki visszamosolygott rá. A lány megállapította, hogy a fiú most még elbűvölőbb, mint volt. Arca angyali szépségű volt, mosolya bárkit letaglózna. Teste, ami eddig is izmos volt, most még szálkásabb lett, mint egy valódi ragadozó.
Eric lassan ült fel, számára a világ most teljesen más lett. Furcsán látott mindent, meg volt ijedve. Nővérét figyelte, próbálta felidézni az ismerős vonásokat, de ő csak egy gyönyörű nőt látott. Az arcát szabályosnak látta, a vonásai tökéletesek. Vaknak érezte magát, hogy ezt eddig nem látta. A lány halkan megszólalt.
- Eric, jól vagy? – nővére hangja, mint ezer csengő, olyan szépen csengett.
- Nora – a fiú meglepődött a saját hangja miatt. Nem is tudta, mihez hasonlítsa a lágy hangot. – Mi történt?
- Mire emlékszel Eric?
- Csak a hirtelen fájdalomra és, hogy összeesem.
A lány nagyon bűnösnek érezte magát, hiszen Ő keverte bele az öccsét. Miatta lett az, ami.
- Eric! El kell mondanom valamit - Nora félve pillantott fel a fiúra, majd folytatta. - Átváltoztál. Olyan vagy, mint én. Megtámadtak és meg akartak ölni, de én nem tudtalak már megmenteni. A méreg a szervezetedbe került, és elkezdődött az átalakulás. Eric, vámpír lettél.
A lány gyorsan hadarta el a dolgot, remélve, hogy a fiú mindent értett belőle. Csendesen, könnyek nélkül zokogott. Érezte, hogy egy hideg kéz megérinti a vállát, majd hátulról átöleli.
- Nora, nem a te hibád volt. Nem te tehetsz arról, ami történt.
Eric hangja megnyugtatólag hatott az idegeire. Sokáig ültek ott, egymást átölelve a csendet hallgatva. Nora azon gondolkozott, amikor a férfi lángra kapott, Eric pedig a lehetőségein. Tudta, hogy vérre van szüksége és egy nagyot sóhajtott. Ahogy a levegő átjárta a testét, a torka kaparni kezdett. Ösztönösen odakapta a kezét és kérdőn nézett nővérére.
- Igen ez a szomjúság – adta meg a választ a fel nem tett kérdésre a nővére. – Vérre van szükséged, hogy ez enyhüljön. Mivel újszülött vagy, nem tudom, hány ember vérére van szükséged.
- Emberek? – Eric szörnyülködve pattant fel. – Én nem ölök meg senkit. Nem vagyok hajlandó elvenni más életét. Inkább meghalok.
Nora keserűen felkacagott, majd szánakozva nézett az öccsére.
- Azt hiszed, ez olyan egyszerű? Azt hiszed, én magam választottam ezt? Azt hiszed, én élvezem? – Nora teljesen kikelt magából, érezte, ahogy a szemfoga kezd megnőni és ez kicsit észhez térítette.
- Megértelek, de én nem fogok embereket vadászni.
Eric teljes határozottsággal ejtette ki a szavadat és Nora tudta, hogy ha öccse valamit a fejébe vesz, abból nem enged.
- Jól van, de most akkor is vérre van szükséged. Ebben az esetben kénytelen leszel állatvért inni.
Eric nem válaszolt, csak bólintott. Hangtalanul lépkedve indultak el egymás mellett. A barlangból kilépve egy erdőbe értek, és futásnak eredtek. A testvérpár teljes összhangban mozgott. Nora is régen vadászott már, de nem akarta öccsét egyedül hagyni, így most ő is állatvért fogyasztott. Már egy jó ideje futottak, mikor Eric megtorpant. Nora kérdőn nézett rá. Erre a fiú zavarba esett, lesütötte a szemét, és nagyon halkan megszólalt.
- Én nem tudom, hogy most mit kell tennem, vagy merre menjek.
Nora csilingelően felkacagott, de erre Eric felkapta a fejét, és mérgesen nézett nővérére.
- Nagyon egyszerű. Hallgass az ösztöneidre – felelte a lány.
Eric úgy tett. Becsukta a szemét, fülelt, majd egy mélyet szippantott a levegőből. Nem kellett sok idő és megérezte egy szarvasnak az illatát. Már éppen indult volna áldozata után, mikor furcsa, ismeretlen fájdalom nyílalt fogínyébe. A szája elé kapta a kezét, várta, hogy a vére elkezdjen folyni.
- Eric? Eric, jól vagy? – Nora ijedten nézte testvérét, hiszen reakciói kiszámíthatatlanok voltak.
- Nora, valami nagyon fáj. – A lány ekkor értette meg.
- Eric, ez a fogad. Ha vadászol, vagy ha harcolsz, az ösztöneidnek köszönhetően a szemfogad is megnő. Ez a legnagyobb fogad.
A fiú gyorsan megemésztette a hallottakat, majd a nyelvével óvatosan végigsimított a fogán. A szemfoga jelentősen megnőtt. Bólintott egy aprót a nővérének, majd újra futásnak eredtek. A torkában lévő kaparás egyre erősödött, ahogy közelebb ért az áldozatához. Teljes mértékben átadta magát az ösztöneinek, a szarvast pillanatok alatt leterítette. Kitörte az állat nyakát, hogy az ne szenvedjen, majd pedig fogait a szarvasba nyomta, és mohón elkezdte szívni a vért. Testét hihetetlen mámor járta át, érezte, ahogy az éltető nedű átjárja a testét.
Nora is egy szarvast választott magának. Kissé kelletlenül fogyasztotta el a vért, hiszen az emberihez közel sem hasonlított.
Két szarvas után jóllakottnak érezte magát, inkább az öccsét figyelte, hogy hogyan vadászik. A fiú már elfogyasztott két szarvast, most épp egy medvével járt harci táncot. Az állat hatalmas volt, de a lány tudta, hogy semmi esélye.
Élvezte a táncot, az öccse mozgása gyönyörködtette. Olyan kecsesen mozgott, mint egy puma. Eric megunta a játszadozást, és pillanatok alatt leterítette az állatot. Nora látta, hogy milyen élvezettel kortyolja a vért. Miután a fiú végzett az ivással, tekintetével a nővérét kezdte keresni. Nora elégedetten nézett bele testvére barna szemeibe. Most, hogy csillapította a szomját, még elbűvölőbb volt.
Eric kinyújtotta a kezét a lány felé, aki belecsúsztatta hideg kezét. Meglepte, hogy milyen hideg a bőrük. Sokáig sétálgattak az erdőben kényelmesen, ember tempóban. Kiértek egy tisztásra, ahol Eric törte meg a csendet.
- Nora – a lány ráemelte kék tekintetét – nem akarok embereket ölni. Már a gondolat is megrémiszt. Engem kielégített ez a táplálkozás.
- Eric, még nem voltál emberek között. Ösztönlények vagyunk, a vér mámorától nincs kontroll. – Nora lesütötte a szemét, hiszen nem akarta összetörni a fiú elképzelését. – Tudnod kell, hogy mire számíts. Ha nem iszol embervért, elgyengülsz. Szerinted én nem próbáltam?
- Tudom, Nora. De te soha nem támadtál rám, pedig igencsak feszegettem a határokat.
- Persze, hogy nem – Nora felháborodottan beszélt – Mégiscsak az öcsém vagy!
Eric hangtalanul a lány mellett termett, majd magához vonta és megölelte. A jóleső ölelésből Nora bontakozott ki először.
- Van bármi kérdésed? Mármint a vámpírléttel kapcsolatban?
- Lenne egypár. Tudom, hogy már meséltél nekem, de nem igazán tudok visszaemlékezni.
- Rendben. Nos, most, hogy vámpír vagy, sok minden megváltozott. Nincs szükséged emberi táplálékra, viszont hihetetlenül gyors vagy és erős. Gyakorlatilag sérthetetlen. A nap nem árt nekünk, csak a napfény még sápadtabbá tesz. A szemfogat már megbeszéltük, szóval az megnő. A vér mámora megváltoztatja a szemed színét, ilyenkor vörös színű. Amúgy teljesen hétköznapi vagy.
Eric megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Most akkor mihez kezdünk? – kérdezte a fiú.
- Nem tudom Eric. Talán meg kellene tudnunk, egyáltalán hol vagyunk. Nem ismerős nekem ez az erdő.
A testvérek körbeszaglásztak, hátha valami ismerős illatot éreznek. Azonban az erdő megnyugtató aromája vette csak őket körbe. Hallani sem hallottak semmit, így inkább futásnak eredtek. Kisvártatva jellegzetesen ismerős illatokat sodort feléjük a szél, ami megállásra késztette őket. A tisztást ellepték a fekete csuklyás alakok. Eric és Nora rájuk akart támadni, de mintha valami megakadályozta volna őket benne. Hangosan morogtak, mikor az alakzatból kivált egy alacsony termetű vámpír. Levette a csuklyáját, de Nora nem mert hinni a szemének. A kisfiúnak angyali arca volt, de szemében a gonoszság tüze lángolt. Félve nézett Ericre, akinek az arcán ugyan az a döbbenet volt. Tudták mind a ketten, hogy ebből a helyzetből nem jutnak ki élve…