4. Fejezet

Az idegen, aki betörte az ablakot, éhesen méregette Nora testvérét. Mikor a lányban ez tudatosult, vad morgás szakad fel torkából. Támadóállásba ereszkedett és nézte az idegent.
- Ki vagy, és mit akarsz? – törte meg Nora a csendet.
- Érted jöttem.
- Értem? – nézett értetlenül Nora.
- Ha te vagy Nora Davis, akkor igen.
- Én vagyok, de mit akarsz?
- Ezt nem most kéne megbeszélnünk. Velem kell jönnöd!
- Nem megyek én veled sehova, ameddig meg nem magyarázod, hogy mit akarsz!
- Na jó, nekem erre se időm, se energiám – felelte az idegen, majd egy szempillantás alatt ott teremt Noraék mellett, megfogta a lány testvérét és kicsit hátrébb ment.
- Neee! – sikította Nora és ismét támadóállásba ereszkedett.
- Ha nem teszed azt, amit mondok az öcsédnek annyi! Világos?
- Rendben, de most azonnal engedd el!
- Engem se ejtettek a fejemre szivi. A fiú is velünk jön egy darabig!
- Menjünk.
- Hölgyeké az elsőbbség – engedte előre az idegen Norat.
Nora kiugrott a törött ablakon, majd őt követte az ismeretlen és az öccse. Hallotta, hogy testvére szíve milyen gyorsan ver. Legszívesebben oda menne öccséhez és nyugtatás képen megölelné és mondaná neki, hogy nem lesz semmi baj, de sajnos ebben még önmaga sem biztos. Amíg a lakástól elértek az erdőig szépen lassan sétáltak, de az erdőben gyorsabb tempóra kapcsoltak. Már vagy negyed órája futottak, mikor elértek egy barlangot. Nem volt túl bizalomgerjesztő kinézete, ezért Nora nem is indult el befelé. A férfi is megállt mögötte.
- Na mi van szivi? Csak nem félsz?
- Nem, de szeretném, ha az öcsémet elengednéd most.
- Á-á. Ő még velünk jön.
- De arról volt szó, hogy csak egy darabig jön. Nem megyek tovább, ha ő is jön! – makacskodott Nora.
- Nora! Kérlek, tedd amit mond! – könyörgött nővérének Eric.
Amikor a lány rátekintett öccse arcára, félelmet és kétségbeesését látott rajta. Vonakodva bár, de megtette, amit a férfi akar. Nem szerette volna a testvérét még ennél nagyobb bajnak kitenni.
A barlangban Ő és az ismeretlen férfi jól láttak ellenben Ericcel. Hagyományos barlangnak nézett ki egészen egy acél ajtóig. Nora ennél ismét megtorpant.
- Még itt sem engeded el az öcsém?
- Nem. Nyomás befelé!
Az acél ajtón belépve egy hatalmas, kivilágított terem tárult eléjük. A falak reneszánsz stílusúak voltak. A falak mentén oszlopok díszelegtek, melyeknek csak díszítő szerepük volt. Az ajtóval szemben egy trónszék állt, a trónszék mögött pedig egy ajtó volt. Nora épp, hogy körbenézett, mikor a trónszék mögötti ajtó kivágódott és egy magas, feketehajú férfi, aki köpenyt viselt, beviharzott, mellette pedig két őrnek kinéző alak lépett be. A köpenyes férfi leült, míg a két őr a szék mellett állt.
- Uram! – hajtott fejet az idegen férfi az érkező előtt.
- Mit akarsz már megint Andrew?
- Hoztam Önnek valakiket.
- Csak nem…?
- De igen Uram! Ők azok.
- Andrew ez remek. Most az egyszer nem csalódtam benned. Meg is kapod a jutalmad. Mark!
- Uram? – lépett előre az egyik őr.
- Kérlek vezesd el Andrew-t a Tudás termébe és add meg neki a járandóságát.
- Máris Uram! – felelte Mark és elvezette Andrew-t.
Nora megszeppenve állt egy darabig, majd odasietett testvéréhez és óvón a karjaiba vonta őket.
Egy darabig ölelkezve voltak, de mikor a köpenyes férfi felállt a székből és elindult feléjük, Nora védekezésképp a háta mögé tolta Ericet. A morgás önkéntelenül szakadt fel torkából. A köpenyes férfi megtorpant.
- Ugyan Nora! Te sem gondolhatod komolyan, hogy rám támadsz. – mosolygott a férfi veszedelmesen.
- Honnan tudja a nevemet?
- Sok mindent tudok rólad. Rólatok. – nézett a férfi Ericre. - Ismertem a szüleiteket.
- A … szüleinket?
- Igen. Eleinte jóban voltam az apátokkal. Csak nekem nem igazán tetszett az az uralkodási mód, ahogyan ő uralkodott.
- Maga miről beszél?
- Szóval ti semmit nem tudtok? Remek. Akkor tartsunk mesedélutánt. Az egész úgy hetven éve kezdődött. Apátok volt az uralkodó nálunk, vámpíroknál, ugyanis ő is vámpír volt. Én pedig a tanácsadója voltam. Megbízott bennem és mindig hallgatott is rám. Szerencsétlen. Olyan egyszerű volt manipulálni. Azonban hatvan év után minden megváltozott. Apátok beleszeretett egy embernőbe. Az anyátokba. Próbáltam lebeszélni róla, de menthetetlen volt. Hét éven keresztül loholt anyátok után. Anyátok is állítólag szerette. Persze az a bolond Richard, az apátok, mindent bevallott rólunk anyátoknak. Még a kastélyba is elvitte. Persze én ezt nem néztem jó szemmel, de Richard nem törődött velem. Meg is lett a baj. Te, Nora. Anyátok teherbe esett. Persze Richard eleinte nem akarta a babát mert anyátokat féltette, de Maria erőszakos volt és minden áron meg akart tartani. Sikeresen kihordott és meg is szült. Hatalmas meglepetést okozott, hogy ember lettél. Aztán születésed után egy évvel Richard megkérte Maria kezét. Ő persze igent mondott. Fél év múlva meglett tartva a lakodalom. A szüleitek boldogok voltak és ennek köszönhetően Richard elég elnéző kezdett lenni a vámpírokkal. Én természetesen elleneztem, amit tesz, de már nem hallgatott rám. Rettentő dühös lettem, de nem aggódtam, mivel, ha az uralkodóval történik valami, akkor a tanácsadója veszi át a helyét, így elterveztem egy véletlen balesetet. Már minden részlet ki volt dolgozva, amikor megtudtam, hogy ha apátokkal történik valami, akkor te, Nora veszed át a helyét. Persze ekkor módosítottam a terveimet és téged akartalak megölni, de apád rettentően védett. Nem jutottam közel hozzád. Az idő közben folyamatosan telt, és Maria ismét terhes lett. A gyerek természetesen szintén megszületett és ember lett. Ez voltál Te, Eric. Itt már mérhetetlen düh uralkodott rajtam és eldöntöttem, hogy a tervemet, ami apátok megölése volt, mindenképpen véghezviszem. Meg is történt a „baleset”. Azonban ti rejtélyes módon eltüntetek, de anyátokat megtaláltam és megöltem. Tizenhét éve kereslek titeket. Aznap, amikor valaki megtámadott a parkban, az Andrew volt. Megbíztam, hogy öljön meg, ugyanis most én vagyok az uralkodó, de csak addig ameddig te vagy az öcséd elő nem kerültök. Persze az a tökfej Andrew elbaltázta a megölésedet, és vámpírrá változtatott. Eleinte nagyon dühös voltam, de rájöttem, hogy hogyan is fordíthatnám a javamra a dolgokat.
Nora és Eric meglepetten hallgatta a történetet. Nem igazán akartak hinni a férfinek, de az tény volt, hogy Noranak soha nem beszélt az anyja az apjáról. Már amennyire emlékszik az anyja által mesélt dolgokra.
- Persze minden jóban van valami rossz. – szólalt meg a köpenyes férfi. – Sajna az öcséd nem fér bele a képpbe.
- Ezt hogy érti? – értetlenkedett Nora.
- Így. Bob!
- Igenis Uram!
Az események felpörögtek. Bob szemfényvesztő gyorsasággal Eric mellett termett és a nyakába harapott. Eric száját egy fájdalmas sikoly hagyta el. Nora a meglepettségtől először nem is tudta, hogy mit tegyen, de viszonylag hamar észbe kapott. Mikor meghallotta testvére sikolyát hatalmas düh uralkodott el rajta. Mikor megérezte testvére vérét, a szokásos folyamat elindult, de most nem érdekelte a vér. Haragtól izzó szemeit Bobra emelte és azt kívánta, hogy Bob égjen el, ugyanis tudta, hogy a vámpírokat csak a tűzzel lehet megölni. Amint kigondolta Nora a dolgot, az azon nyomban be is következett. Bob csak úgy lángra kapott. Persze a teremben nem volt más csak a köpenyes férfi, Eric és Nora. Most már csak ők. A történtek után persze a köpenyes férfinek is inába szállta a bátorsága és amilyen gyorsan csak tudott hangtalanul eliszkolt. Persze Nora nem ment utána, mivel a testvérének nagyobb szüksége volt most rá. Sajnos a vámpírrá válástól már nem tudja megmenteni, így csak a támogatását tudja most nyújtani. Odatérdelt fájdalomtól üvöltő testvére mellé, az ölébe vonta és nyugtatni próbálta. Senki és semmi más nem létezett most a számára csak a testvére.